Amikor a szív erősebb a betegségnél – ügyfelünk, Nikoletta története
Súlyos betegsége ellenére Burik Nikolettából árad az életöröm. Jelenléte csendes, mégis meghatározó: azok közé tartozik, akik nem látványosan, hanem a mindennapok apró tettein keresztül formálják mások életét. Az asszony 2026 januárjában költözhetett be az MR Közösségi Lakásalap egyik frissen felújított tatabányai bérlakásába két felnőtt és egy gimnazista gyermekével, akik közül az egyik Asperger-szindrómával él. Ez a család az egyik a fogyatékossággal élő embereknek és hozzátartozóiknak szóló Támogatott Életvitel és Részvétel (TÉR) programunk hét sikeres pályázója közül, akinek mostantól legalább tíz évre biztos fedél van a feje fölött, ráadásul a piacinál kedvezőbb feltételek mellett.
Nikoletta, aki közel két évtizeden át egy virágboltban dolgozott, az élete közepén döntött úgy, hogy a gyermekvédelem látókörébe került, nehéz sorsú gyerekekkel szeretne foglalkozni. Jelenleg családsegítőként dolgozik Tatabányán, és napi szinten járja a város egyik legnehezebb helyzetben lévő területét, a Hatos-telepet, ahol több tucat mélyszegénységben élő család mindennapjaiban van jelen. Munkája sokszor érzelmileg rendkívül megterhelő – előfordult, hogy egy nehéz nap után csak úgy tudott hazamenni, hogy előtte az autójában kisírta magát. Ennek ellenére Nikoletta igyekszik a hivatása szép oldalára koncentrálni: arra, hogy a jelenléte számít.
Számít, amikor egy fiatalt sikerül rávennie arra, hogy befejezze az általános iskola mind a nyolc osztályát. A fiúknál ilyenkor gyakran beveti a vicces, mégis hatásos érvet: „Nem mindegy, hogy a szerelmedet a bicikli hátsó ülésén vagy autón viszed haza, ugye?” Számít az is, amikor kollégáival adománygyűjtő akciókat szerveznek, hogy élelmiszert és ruhát vihessenek a rászorulóknak. És számít az a közvetlenség is, amellyel a gyerekek felé fordul. Ha kell, ő maga is jelmezbe bújik egy farsangi rendezvényen – legutóbb például vadmacskának öltözött, a kicsik legnagyobb örömére. Azok az emberek, akikért dolgozik, bizalommal fordulnak hozzá. Ha egy család hazatérve az ablakpárkányon egy kiló kenyeret talál, tudják, hogy ő járt ott – csendben, minden feltűnés nélkül. Nikoletta mélyen elkötelezett az új szakmája iránt, ezért elhatározta, hogy diplomát is szerez hozzá, jelenleg harmadéves a Károli Gáspár Református Egyetem szociálpedagógia szakán.
A családja, a munkája és az egyetem mellett Nikoletta szívesen vesz részt koncertek, rendezvények, fesztiválok szervezésében is, legtöbbször azzal bízzák meg, hogy teljesítse a fellépők kéréseit. Így került személyes kapcsolatba többek között Mága Zoltánnal és Korda Györggyel is – az utóbbi arra kérte, hogy a Majki nyár zenei és kulturális fesztivál helyszínén, Majkpusztán késő este azonnal kerítsen neki egy gyönyörű virágcsokrot. Nikoletta nem ismer lehetetlent, ezt is megoldotta, és a helyzetet azóta is nevetve emlegeti.

Az asszony gyógyíthatatlan agyi érrendellenességgel él, de ez nem apasztja el az energiáit, épp ellenkezőleg. „Ahol ennyi ember eszik, ott jut még egynek is egy tál leves” – vallja, ezért a gyerekei kérésére rendszeresen befogadott az otthonukba külföldi cserediákokat, akikről a náluk töltött idő alatt anyjuk helyett anyjukként gondoskodott.
Az egyik thaiföldi kislány, Film, aki gimnazistaként négy évet töltött velük, hazautazása előtt minden ruháját befújta az asszony parfümjével, hogy legalább az illatát elvihesse magával távoli hazájába. Egy török fiú, Anil, aki egy évig lakott nálunk, az egész családot meghívta magához az esküvőjére, és Nikolettát közvetlenül az édesanyja mellé ültette a lakodalmán. Egy jómódú indiai cserediák, Manan, aki három hetet töltött a családdal, az ukrán háború kitörésekor felhívta Nikolettát, és kérte, költözzenek ki hozzájuk Indiába a palotájukba, ahol mindannyian biztonságban élhetnek.
Az asszony hatalmas szívéből mindenkinek jut egy kis darab, de mint mondja, ő maga is rengeteget szeretetet kap. Manan hatására kezdett el érdeklődni az indiai kultúra iránt, amelyben olyannyira elmélyült, hogy beiratkozott a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolára, ahol hamarosan vaisnava teológusként fog diplomázni.
Nikoletta három gyerekével korábban piaci alapon bérelt lakásban lakott, de amikor a tulajdonos úgy döntött, eladja a lakást, muszáj volt költözniük. A család a fogyatékossággal élő embereknek meghirdetett Támogatott Életvitel és Részvétel (TÉR) program első körében, 2025 őszén nyerte el az MR Közösségi Lakásalap háromszobás tatabányai lakásának bérleti jogát, így tíz évre biztos fedél van a fejük felett, ráadásul a piaci bérleti díjaknál kedvezőbb áron.
A TÉR program folytatódik, a második körben országszerte húsz lakás és ház bérleti jogára lehet pályázatot benyújtani 2026. április 30-ig. Jó tapasztalatai miatt Nikoletta maga is terjeszti a bérlakáspályázat hírét a gondjaira bízott tatabányai családok körében. Az MR Közösségi Lakásalapnál azon vagyunk, hogy 2026-ban még több nehéz élethelyzetben lévő embernek nyújtsunk segítséget a mindennapokban.

