Három eleven kisfiút felnevelni szép, bár nem könnyű élethivatás, pláne, ha a társadalmi előítéletek is megnehezítik a mindennapokat. A Lakatos család az édesanya szülőfalujában, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egy csendes kis városkájában laktak addig, amíg a ház, amelyben éltek, lakhatatlanná vált – ekkor kezdődött a kálváriájuk, hogy 2, 5 és 6 éves fiaikkal albérletet találjanak maguknak. A megoldást végül az MR Közösségi Lakásalap bérlakása jelentette számukra.
Az édesapa stabil és jól fizető munkát végzett – jelenleg gyárban dolgozik, korábban az építőiparban volt tapasztalt szakember. Megfelelő jövedelemmel rendelkezett, így a család anyagi helyzete garantálta volna a bérleti díj fizetését. Ennek ellenére az albérletkeresés során folyamatosan falakba ütköztek.
A helyzetüket nehezítette, hogy az egyik kisfiuk autizmussal él, emiatt speciális ellátást és figyelmet igényel, viselkedési zavarokkal küzd, ami gyakran jár kihívást jelentő helyzetekkel. A bérbeadók szemében ez túl nagy kockázatot jelentett, féltek az esetleges károktól, a zavaró zajoktól vagy a szomszédok panaszaitól.
Volt olyan eset, hogy a bérbeadó az utolsó pillanatban, a kulcsátadásnál lépett vissza, mert a kisfiút a szeme láttára kapott el egy roham. Többször előfordult, hogy az édesapa hiába ajánlott többet a kért bérleti díjnál, a tulajdonos mégsem volt hajlandó kiadni nekik a lakást.
Az öt fős család másfél éve húzódó, reménytelennek tűnő helyzetére végül az MR Közösségi Lakásalap talált megnyugtató megoldást: sikerült stabil, megfizethető lakhatást biztosítani a szervezet egyik nyíregyházi, három szobás, kertes bérleményében, ahol a gyerekeknek megfelelő tér áll a rendelkezésére a szabad játékhoz kint és bent egyaránt.
A költözés azonnal pozitív hatással volt az egész családra. A saját udvar, a tágas környezet oldotta bennük a feszültséget, ami az autizmussal élő kisfiú számára különösen nagy megkönnyebbülést jelentett. „A legnagyobb változás a beköltözés óta, hogy sokkal szabadabbak vagyunk mi is, és a gyerekek is. Biztonságot ad nekünk a ház, a fiúk tudnak játszani az udvaron” – mondta el az édesapa.
Lakatosék gyorsan megtalálták a helyüket az új lakóközösségben. Jó viszonyt ápolnak a szomszéddal is, aki tud a helyzetükről, és roppant megértő. Ez az elfogadó hozzáállás segített nekik új erőre kapni, és elhinni, hogy végre valódi otthonra leltek.
A kilátástalan helyzetből való kiút egyik legszebb jele, hogy a családfő gondolatai a túlélésről a jövő építésére terelődtek át. „Nem azon gondolkodom, mi lesz holnap, hanem hogy a ház melyik részét csinosítgassuk a sógorommal” – mondja. A stabilitás megteremtette azt a lelki békét, amely lehetővé teszi, hogy az ember ne csak a jelennel, hanem a holnappal is foglalkozhasson.
A család kitartását és hitét az édesapa szavai fejezik ki a legszebben, üzenve mindazoknak, akik hasonló nehézségekkel küzdenek: „A remény hal meg utoljára. Mi mindig ezt mondtuk egymásnak. És amikor azt hittük, innen már nem lehet felállni, akkor is sikerült.”
Az egyik legőszintébb nézőpont – a képet a sajátos nevelési igényű kisfiú készítette kameránkkal
