Lakhatási, szociális és mentálhigiénés segítséget is nyújt ügyfeleinek a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és a Máltai Szeretetszolgálat által közösen működtetett MR Közösségi Lakásalap Nonprofit Kft. (MRKL). A lakhatási krízisbe került családok gondozásában tevékenyen részt vesznek a fenntartók is: mentorálással és igény esetén az otthon berendezéséhez szükséges adományokkal is segítik őket. Miskolcon látogattuk meg Katalint és gyermekeit, akiknek az MRSZ munkatársai MRKL-lel együttműködve nyújtottak segítséget kilátástalan helyzetükben.
Katalin élete gyökeresen megváltozott, amikor párja a közelmúltban váratlanul elhunyt. Egyedül maradt három gyermekével, és a békétlen örökösödési eljárás miatt kénytelenek voltak elhagyni megszokott otthonukat. Ekkor fordult segítségért a Magyar Református Szeretetszolgálathoz, akik az MRKL révén új lakás ajtaját nyitották meg előttük.
– Miután kiderült, hogy el kell hagynunk az otthonunkat, felkerestem a szeretetszolgálat munkatársát, Annát, aki segített beadni az ingatlanbérlési pályázatot az MRKL-hez. A Miskolcra költözés logikus megoldásnak tűnt, hiszen engem a takarítói állásom ideköt, és így többé nem kell napi három-négy órát ingáznom munkába – mondta el Katalin.
Az új helyen megértő lakóközösségre leltek, és fejlett infrastruktúra: a ház közelében elérhető élelmiszerbolt, gyógyszertár, pékség, háziorvosi rendelő, gyermekjóléti szolgálat, iskola, valamint benzinkút is. De a család számára a legfontosabb szempont, hogy a piacinál jóval kedvezőbb áron jutottak lakáshoz: az MRKL bérbeadási rendszerében található otthonoknál ugyanis előnyt élveznek a gyermeket nevelő családok, illetve a köznevelésben, közegészségügyben, a rendvédelemben és a szociális szférában dolgozók.
– Amikor Katalinéknak el kellett hagyniuk korábbi otthonukat, arra gondoltunk, hogy egyedülálló háromgyerekes anyaként jó eséllyel pályázhat egy MRKL-ingatlanra. A méltányossági alapon megszerzett lakás bebútorozásában is segítettünk a raktárainkba található adományokkal. Mindenkinek saját szobája lett, és a gyermekeknek is találtunk új óvodát, iskolát. A lakhatási krízis megoldása mellett célunk, hogy a gyermekek minél könnyebben hozzá tudjanak szokni az új környezetükhöz, és Katalin családjának története tökéletes példa erre – mondta el Szerepi Anna, az MRSZ szociális projektvezetője.
A 2021-ben alapított MR Lakásalap Nonprofit Kft. küldetése szerint kiemelet figyelemmel kíséri a lakhatási válságba került családok sorsát. Az MRKL a bérlőit sajátos ügyfélgondozásban és mentorálásban részesíti, valamint támogatja őket a beköltözés után is.
A lakásalap jelenleg mintegy százezer állampolgár biztonságos és megfizethető lakhatáshoz járul hozzá valamilyen formában több mint ezeregyszáz magyarországi településén, és összesen mintegy huszonhatezer háztartás számára nyújt lakhatási , krízishelyzeti, szociális, mentálhigiénés, adósságrendezési, illetve egyéb mentorálási, kísérési segítséget hazánkban.
Katalin külön pozitívumként emelte ki, hogy az MRKL az előző bérlő után a lehető legjobb állapotában adta át az ingatlant. Katalinék beköltözése előtt a lakást felújították, a nyílászárókat, a világítást, a csőhálózat egy részét és a fürdőszobát is beleértve.
A család tervei között szerepel, hogy néhány éven belül a munkalehetőségek szélesebb kínálata miatt a fővárosba költözzenek, és akár ott is az MRKL segítségével béreljenek lakást a kezdeti időszakra.
Öröm látni, hogy ezen az együttműködésen alapuló többrétegű segítségnyújtással valóban új életet kezdhet egy válságba került család – zárta gondolatait az MRSZ szakmai munkatársa.
Szöveg és fotó: Vasas Réka Zsófia
Tovább olvasom: A szeretetszolgálat segítségével kapott új otthont egy súlyosan fogyatékos kislány és édesanyja
MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
1033 Budapest, Polgár utca 8-10.
Adószám: 29254143-2-41
E-mail: ugyfelszolgalat@mrkl.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Önnek.
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi tájékoztató