A kereszténydemokrata politikus az első körben kiosztott egyik lakásban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a második fordulóban 29 lakást hirdetnek meg szerte az országban, jellemzően nagyvárosokban, a pályázni május 25-ig lehet. Jelezte, hogy olyan fiatalok jelentkezését várják, akik a gyermekvédelemben legalább két évet eltöltöttek, ma már 18-35 évesek, munkaviszonnyal rendelkeznek és nincs köztartozásuk.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az érintett fiataloknak szeretnének kedvezményes lakhatást biztosítani, ahol az önálló életüket elkezdhetik. Hozzátette: az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft-vel közös kezdeményezésben van egy 5 éves fix bérleti szerződés, amelynek végén elővásárlási joggal rendelkeznek a lakók, így a lakás akár a tulajdonukba is kerülhet. Mészáros Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője fontosnak nevezte, hogy az állami gondoskodásból kikerült fiatalok önálló életkezdését segítsék és „ne a semmibe kerüljenek ki”, hanem a felnőtt életüket megfelelő körülmények között tudják elkezdeni.
Lutár Balázs, a lakásalap ügyvezetője közölte, hogy honlapjukon hétfőtől lehet pályázni ingatlanokra az ország 19 településén. Megjegyezte, hogy minden lakás felújított,
csak beköltözni kell és élvezni az ottlétet.
Az első pályázati körben 25 lakást hirdettek meg. A dunaújvárosi lakást elnyerő Jakab Kinga elmondta: idáig is nehéz volt eljutnia, hiszen a gyermekvédelemből kikerülve, 18 éves korától 25 éves koráig szülők nélkül kellett talpra állnia. Ezért hatalmas segítség volt számára az ingatlan, ahol 5 évig biztonságban érezheti magát.
Lutár Balázs kérdésre elmondta: a lakásalap weboldalán található elektronikus pályázati felületen lehet lakást igényelni, majd van egy értékelési szempontrendszer, amelynek alapján objektív sorrend alakul ki a jelentkezők között. Végül az első három kiválasztott jelentkezővel személyesen beszélgetnek, és azután születik döntés a beköltözőről.
Jelezte, hogy a pályázati folyamat körülbelül egy hónapos, így május végére kialakulhat a nyertesek névsora.
Arról is beszélt, hogy az ingatlanokat a magyar államtól kapták 2022-ben, azok korábban a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által működtetett otthonmentő akcióban kerültek állami tulajdonba.
MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
1033 Budapest, Harrer Pál utca 3.
Adószám: 29254143-2-41
E-mail: ugyfelszolgalat@mrkl.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Önnek.
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi tájékoztató