A LÉPJ Program célja, hogy a gyermekvédelemből kikerült fiatalok számára biztonságos lakhatási lehetőséget biztosítson, és segítse őket az önálló életkezdésben. Ezúttal Kriszta történetét szeretnénk megosztani, aki példája annak, hogy a nehézségekből erőforrást lehet kovácsolni.
Kriszta 29 éves, szociálpedagógus diplomával rendelkezik, és már hét éve dolgozik a szociális szférában. Pályája során kezdetben gyermekvédelemben, most pedig szenvedélybeteg célcsoporttal foglalkozik.
„Eleinte, mint a legtöbb kislány óvónő szerettem volna lenni, majd tanító, mostanra viszont a szociális munka a hivatásommá vált. Bár sokszor érzelmileg megterhelő és a sikereket néha nehéz észrevenni, valahogy mindig újra megtalálom a motivációm benne.”
Szabadidejében a kiskutyájával tölt sok időt, aki a legcsodálatosabb dolog az életében. A kutyával való közös élet megtanította számára a türelmet, az odafigyelést és az önzetlen szeretetet. Emellett szívesen olvas, főz és barátokkal tölt időt, ezek amik igazán feltöltik őt energiával.
Gyermekkorában Kriszta sok veszteséggel szembesült: először állami gondozott lett, majd később elveszítette szüleit és nevelőanyukáját. Bár fiatalon nehéznek élte meg mindezt, ma már büszkeséggel tekint vissza ezekre az évekre:
„Az életem során kialakítottam olyan megküzdési stratégiákat, amelyek segítettek a hátrányaim kompenzálásában, és ezek mára az erősségeimmé váltak. 18 éves korom után önállóvá váltam: albérletben éltem, dolgoztam és tanultam egyszerre. Ezek az évek formáltak igazán, rengeteg kihívással találkoztam, de ezek tanítottak meg önállóságra, következetességre, kitartásra és arra, hogy néha újrakezdeni is lehet. Ma már látom, hogy ezek az élmények adták azt az erőt, ami segít abban, hogy a nehéz helyzetekben is talpon tudjak maradni.”
Kriszta számára a legnagyobb kihívást a szerettei elvesztése jelentette, és az az érzés, hogy egyedül maradt. Azóta azonban megtapasztalta, hogy vannak emberek, akik támogatják és hisznek benne:
„A legfontosabb, hogy hisznek bennem – még akkor is, ha én néha elbizonytalanodom a magamba vetett hitben.”
Méltán lehet büszke arra, hogy diplomát szerzett, és jelenleg is folytatja tanulmányait a Nyíregyházi Egyetemen levelező tagozaton mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő mesterképzésen, valamint gyógypedagógiai asszisztens tanfolyamon is részt vesz. Úgy érzi, legnagyobb erőssége a kitartás, aminek köszönhetően akkor sem adta fel, amikor mások talán már megtették volna.
Az első saját otthon örömeA LÉPJ Programnak köszönhetően Kriszta kedvezményesen juthatott saját lakáshoz – egy olyan lehetőséghez, amiről korábban álmodni sem mert.
„Egy nappal azelőtt, hogy meghallottam a rádióban a lakáspályázat hirdetését, épp arról beszéltem, hogy sosem lesz saját lakásom.”
A sikeres pályázat nemcsak lakhatást, hanem biztonságot és stabil alapot adott neki a jövő építéséhez:
„ A pályázathoz szükséges papírok beszerzése során rengeteg segítőkész emberrel találkoztam, ami nagyon jó érzéssel töltött el, mert visszaadta a hitemet az emberekben.
Az önállóság érzése nagyon fontos számomra, és ez a lakás rengeteget segít ebben. Amikor kiderült, hogy sikeres a pályázatom, az öröm leírhatatlan volt. Végre lett egy hely, amit igazán a sajátomnak mondhatok. A stabil lakhatás számomra nem csupán egy lakást jelent, hanem biztonságot, nyugalmat és egy stabil alapot a jövőm építéséhez.”
Kriszta számára a tanulás mindig is fontos volt, és most is szeretné befejezni a jelenlegi képzéseit, majd akár újabb tanulmányokat folytatni. Úgy érzi, hogy a tudás nemcsak szakmailag, hanem emberileg is gazdagítja, ezért a jövőjét is egyértelműen olyan pályán képzeli el, ahol emberekkel foglalkozhat és segíthet nekik. Emellett szeretne saját családot alapítani, és olyan biztonságos környezetet teremteni, amire mindig is vágyott.
„A legnagyobb erőt az adja, hogy tudom: mindig van tovább. Hiszek abban, hogy minden nehézség után jön valami jobb, és ez a hit mindig átlendít a nehezebb időszakokon.”
Azoknak a fiataloknak, akik most talán hasonló helyzetben érzik magukat, mint ő egykor, ezt üzenné:
„Azt üzenném, hogy bármennyire is reménytelennek tűnik egy helyzet, soha ne adják fel. Tudom, milyen érzés, amikor minden kilátástalannak tűnik, amikor az ember úgy érzi, egyedül van a világban. Még ha lassan, még ha küzdelmesen is, egyszer eljön az a pillanat, amikor visszanéznek, és rájönnek: megcsinálták, és még erősebbé, tapasztaltabbá váltak általa. Minden egyes lépés előre, minden apró siker számít. Ami pedig a legfontosabb: nem kell másokhoz mérniük magukat – elég, ha tudják, hogy mindent megtettek, ami tőlük telt.”
