December 3-án a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapját ünnepeljük, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet fogyatékossággal élő emberek mindennapi kihívásaira, és előmozdítsa a társadalmi befogadásukat. És hogy mit tehetünk értük mi magunk? Erről szól az MR Közösségi Lakásalap ügyfelei, Benedek és Lívia története.
Benedek különleges kisfiú. Még csak 10 éves, de jobban beszél angolul, mint magyarul – az idegen nyelvet autodidakta módon, mesenézés közben sajátította el. Ismeri a világ összes országának zászlóját, és szívesen el is készíti őket hurkapálcából és szalvétából. Imádja a buszos videókat, ahol a sofőr szemszögéből figyelheti az utat.
Benedek más tekintetben is különleges. Nagyon fontos számára a kiszámíthatóság, a változatlan napirend, és könnyen kibillenti őt az egyensúlyából akár egy olyan apróság is, hogy reggel, iskolába menet lekési a metrót. llyenkor előfordul, hogy dührohamot kap, mire az utasok rosszallóan néznek rá, sőt, van, aki oda is szól: „neveletlen hülyegyerek”. Benedek hiába visel kitűzőt a táskáján: „autista vagyok”, az emberek bántó megjegyzései sokszor így sem kerülik el.
A kisfiút kéthónapos korában elhagyták a szülei, azóta a nagyszüleivel és a nagynénjével, Líviával él Budapest 7. kerületében, rendkívül szerény körülmények között. Már kisbabaként is egyértelmű volt, hogy más, mint a többiek: alig aludt, sokat és vigasztalhatatlanul sírt, az ölelést, ringatást nem tűrte, kerülte a szemkontaktust. Későn tanult meg beszélni, addig, ha nem tetszett neki valami, csípett, harapott. A szobatisztaságra is nehéz volt rászoktatni – habár ebben az is közrejátszott, hogy a lakás nem volt komfortos, Benedek pedig sokszor félt kimenni a sötét, hideg udvarra, a lakók által közösen használt mellékhelyiségbe, amely telente ráadásul gyakran be is fagyott.
Azt, hogy ha kisebb-nagyobb döccenőkkel is, de mára sikerült beilleszkednie a társadalomba, a nagynénjének, Líviának köszönheti. Az asszony óriási szeretettel, türelemmel és empátiával neveli őt, és a lehetőségeihez mérten mindent igyekszik megadni neki. Lívia, aki bölcsődei dajkaként dolgozik, munka után rögtön siet haza – Benedek minden pillanatot számon tart, amit nem vele tölt, és nagyon nyugtalan lesz, ha a nagynénje, akit Anyának szólít, akár csak pár percet késik. Minden napjuk szigorú beosztás szerint, pontosan ugyanúgy zajlik, mert Benedek számára ez jelenti a biztonságot. Lívia nem várja, hogy az előttük tornyosuló kihívások miatt hősként tekintsenek rájuk, csak annyit szeretne, hogy mások teljes értékű emberként kezeljék őket. Csupán empátiára, elfogadásra és esélyegyenlőségre vágyik.

„Együttműködésben a sikerért – referensünk segít a dokumentumok áttekintésében”
A kis család élete most fordulóponthoz érkezett: Lívia sikeresen pályázott az MR Közösségi Lakásalap fogyatékossággal élő embereknek kiírt TÉR bérlakáspályázatán, így a kisfiúval hamarosan beköltözhetnek egy 60 négyzetméteres, összkomfortos, szépen felújított budapesti lakásba, ráadásul a piaci bérleti díjaknál lényegesen kedvezőbb áron. Amikor Benedek először nézte meg az új lakást, és tudatosult benne, hogy lesz saját WC-jük és fürdőszobájuk, azt kérdezte: „Anya, ma este már itt alszunk?”
Szeretettel köszöntjük Benedeket és valamennyi fogyatékossággal élő bérlőnket december 3-án, a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapján, és büszkék vagyunk rá, hogy az esélyegyenlőség jegyében méltó lakhatási körülményeket biztosíthatunk a számukra. 2026-ban továbbra is azon dolgozunk, hogy a sérülékeny társadalmi csoportok számára hosszú távon fenntartható lakhatási megoldásokat kínáljunk!
MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
1033 Budapest, Harrer Pál utca 3.
Adószám: 29254143-2-41
E-mail: ugyfelszolgalat@mrkl.hu
Az oldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk Önnek.
OKBővebb információkMore informationA sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.
Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.
A feltétlenül szükséges sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
Honlapunk süti és adatvédelmi szabályzata itt tekinthető meg:
Adatvédelmi tájékoztató